Általános Információk

Mire jó a TDK?

A TDK Dolgozat készítésének és a Tudományos Diákköri Konferencián való részvételnek több előnye is van. Pl. plusz pontot jelent a továbbtanulás során (MSc képzés), de a TDK Dolgozatot készítő hallgató megismeri a szakmai-tudományos kutatási projektek tervezésének és lebonyolításának folyamatát. A hallgatók ezáltal nemcsak felkészülhetnek a kötelező Szakdolgozat-készítésre, de eredményeik bemutatásával fejleszthetik prezentációs illetve előadói készségeiket is. Mindent összevetve a választott téma feldolgozásával szerzett tapasztalatok, az új ismeretek és a megszerezhető szakmai kapcsolatok többszörösen is kamatoztathatóak mind a főiskolai életben, mind a későbbiekben a munkaerőpiacon!

Hogy kezdjem el?

A TDK-munka készítésének első lépése lehet a feldolgozni kívánt téma meghatározása. Ebben kérhető bármelyik intézeti oktató segítsége, illetve tanácsa. Téma-ötletek találhatóak a Gazdálkodástudomány Intézet egyes tanszékeinek honlapján, ahol az egyes oktatók által meghatározott témák közül is választhat a hallgató. Ez után következhet a kapcsolatfelvétel az adott témához tartozó oktatóval, és már indulhat is a munka. A TDK Dolgozat készítése során a hallgató nincs „magára hagyva”, hiszen az általa felkért konzulens oktató folyamatosan segíti, koordinálja munkáját. 

Amennyiben további kérdése van a TDK-val kapcsolatban, bátran kérjen információt, segítséget, az Intézeti TDK felelőstől, az alábbi karpati.dora@nye.hu, e-mail címen.

Tudományos diákköri tevékenység (TDK)

A magyar iskolarendszer, a magyar felsőoktatás világszínvonalú eredményeiben mindig jelentős szerepet játszott a tanár-diák bensőséges szakmai és emberi együttműködése, amely az elmúlt, több mint öt évtizedben tudományos diákköri tevékenységként vonult be a hazai felsőoktatás történetébe.

A magyar iskolaügyben, a felsőoktatásban mélyen gyökerező önképzőköri tevékenységet, mintegy tovább hagyományozva az ötvenes évek elején a hallgatók egy részében megnyilvánult önképzési szándék, a minőségi képzés iránti igény, a felsőoktatási tudományos utánpótlás elősegítésének szándéka hívta életre. A Hazai felsőoktatásban a tehetséggondozás legfontosabb, legjelentősebb formája a tudományos diákköri tevékenység.

A hallgató-tanár műhelymunka olyan szakmai, emberi kapcsolat, amely hozzájárul ahhoz, hogy a hallgatóban kialakuljon a kitartó munka iránti belső igény, hogy elsajátítsák az érvelés képességét, amely egyrészt jelenti a saját szellemi tevékenységük melletti érvelés képességét és a másik fél szakmai tevékenységének megismerését, elfogadását, azaz a szellemi hozadék iránti tisztelet és alázatot, mint a legalapvetőbb kutatási tulajdonságok. Az intézmények oktatóinak, kutatóinak pedig lehetőséget ad a diákok szakmai jártasságának megismerésére, a szakmai utánpótlás, a PhD-képzésre jelentkezők érdemi kiválogatására.

Mára már az ország csaknem minden felsőoktatási intézményében folyik tudományos diákköri munka. Az utóbbi időben nőtt az egyházi intézmények, alapítványi iskolák és a határon túli felsőoktatási intézmények diákköreinek száma, valamint a művészeti egyetemek, karok, tanszékek bekapcsolódása mára már szinte teljesnek mondható. Arra, hogy valóban tehetséges, kiváló képességű szakemberek kerülnek ki ezekből a tudományos diákkörökből, igen meggyőző bizonyíték, ha az MTA rendes- és levelező tagjai névsorát, az írásos bemutatkozást megnézzük, hiszen szinte mindenki diákkörben kezdte tudományos pályafutását, itt írta első dolgozatát, s köztük szép számmal olyanok vannak, akik ma is TDK témavezetők, s olyanok is, akik kiemelkedő diáktudományos tevékenységet segítő tanári munkájukért Mestertanár Aranyérem elismerésben részesültek.

A tudományos diákkörökben tevékenykedő tehetségekkel való foglalkozás az Oktatási és Kulturális Minisztérium számára is kiemelten fontos feladat. Ezenkívül a tudományos diákköri munkát egyre szélesedő támogatói kör segíti: különböző szakalapítványok, minisztériumok, közéleti személyiségek, illetve cégek, vállalkozások.

Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK)

A Országos Tudományos Diákköri Konferencia kétévenként kerül megrendezésre, a legkiválóbb egyetemisták és főiskolások tudományos eredményeinek bemutatási lehetősége, elismert szakemberekből, professzorokból, akadémikusokból álló bíráló bizottságok által hitelesített értékelési fórum. Az országos konferencia döntő, ez a második forduló, amelyet első fordulóként intézményi (kari) konferenciákon való válogatás előz meg, vagyis az országos rendezvényen való bemutatási lehetőség csak intézményi jelölés, továbbá az ezt követő pozitív bírálói javaslat alapján valósulhat meg. Az OTDK-kat az Országos Tudományos Diákköri Tanács az Oktatási Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia védnökségével, a felsőoktatásban érintett minisztériumok és országos hatáskörű intézmények erkölcsi, anyagi támogatásával szervezi egyre növekvő társadalmi nyilvánosság mellett. A részvétel elsősorban erkölcsi elismerés, olyan lehetőség, amely alkalmat ad a szakmai zsűri és hallgatóság előtti érvelésre, vitára, véleménycserére, tapasztalatgyűjtésre, felkészít a szakterület hazai és külföldi konferenciáin való szereplésre, a saját és mások munkájának, előadásának értékelése révén pedig megerősítést, további ösztönzést adhat a sokszor nem kis áldozatokat követelő kutatómunkához. Emellett a "felnőtt" tudósok, oktatók és kutatók hasznos találkozója, jelentős fóruma is a konferencia. Az igényes, jól szervezett szabadidős programok pedig élményt, kikapcsolódást, jó hangulatot biztosítanak a résztvevőknek.

Forrás: Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT)

Vissza