Duális képzés

Mi a Duális képzés

A duális képzésben részt vevő hallgatók amellett, hogy nappali tagozatos hallgatóként a főiskolán, egyetemen folytatják tanulmányaikat, egy vállalatnál rendszeres szakmai gyakorlatot végeznek, valamint megszerzik a céges igényeknek megfelelő szaktudást.

A diplomaszerzést követően így olyan pályakezdőkként kerülnek ki a munkaerőpiacra, akik – a választott szak a képzési idejétől függően – 3-3,5 éves szakmai gyakorlattal és naprakész szaktudással rendelkeznek.

A duális képzés lehetőséget biztosít arra, hogy a vállalatok már az egyetemi, főiskolai évek alatt saját „képükre” formálják a hallgató tudását. Ehhez rengeteg plusz szakmai képzést és gyakorlatot is biztosítanak a legkiválóbb szakembereik bevonásával. A cégek nem titkolt szándéka ezzel az, hogy „kineveljék” jövőbeli munkavállalóikat, akik a diplomaszerzést követően sokszor több éves továbbképzés nélkül, a beilleszkedési idő megspórolásával azonnal teljes értékű munkavállalók lesznek.

A duális képzés során a hallgatók az alapszak végzése mellett teljesítik a vállalat képzési programját is. Ez azzal jár, hogy a felsőoktatási intézményben eltöltött tanulmányi időszak után több hetes szakmai gyakorlat következik a vállalatnál. Bővebben...

Partnereink

Duális képzéssel kapcsolatos információk

Gazdálkodási és menedzsment alapszak mintatanterve

2018-2019 tanév duális partnerek felhívása