Kutassunk közösen 2016.

 A Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodástudományi Intézete a "Kutassunk Közösen" elnevezésű rendezvénysorozat soron következő előadását 2016. november 29-én (kedd) 13.30 órai kezdettel tartja az A354-es teremben. Az előadás címe "A kutatói attitűd kialakítása". Az intézet oktatói szeretettel hívják és várják mindazon hallgatókat, akik szívesen kutatnának egyedül, vagy éppen csoportosan oktatóik vezetése mellett, sőt tudományos diákköri versenyen is megmérettetnék magukat, csak éppen nem tudják, hogyan is kezdjenek neki, mit és hogyan kutassanak. Legyél ott előadásunkon, és ezekre  a kérdésekre mindre választ kapsz!  

TDK Konferencia 2016.

A Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodástudományi Intézete,
2016. november 29-én (kedd) 14.00 órától tartja
házi tudományos diákköri konferenciáját az
A354-es teremben.
A rendezvényre szeretettel várunk minden Érdeklődőt!

Együtt legóznak - A jövő egyeteme épül

 

[1]Ünnepélyes keretek között aláírták hétfőn azt az együttműködési megállapodást, amely formalizálja és szorosabbra fűzi a LEGO Manufacturing Kft. és a Nyíregyházi Egyetem közös munkáját. Az együttműködés számos témája között van, ami a szakemberképzésre fókuszál, és van, ami az egyetemi hallgatók közérzetének javításával foglalkozik.

 

A LEGO termékek piaca világszerte dinamikusan bővül, ezért a 2 800 embernek munkát adó nyíregyházi gyártóegységet is tovább bővítik, aminek következtében folyamatosan szükség van jól képzett, nyelveket beszélő szakemberekre. A hétfőn aláírt együttműködési megállapodás egyik fő célja, hogy a Nyíregyházi Egyetemmel közösen elősegítsék a megfelelő szakember-utánpótlást, és biztosítsák, hogy a képzés során minél nagyobb mértékben figyelembe vegyék a munkaerőpiac elvárásait. Szorosabb munkát folytatnak majd az aláíró felek a jövőben a kutatás-fejlesztés és innováció területén, törekednek a játék alapú tanulás módszertanának alkalmazására, az egyetem hallgatóinak gyakorlati és kutatási terepet kínál a nyíregyházi LEGO gyár, szakmai rendezvényeket és közösségi programokat szerveznek.

[2]  [3]

Ebben a szellemben a játékgyártó cég munkatársai már az aláírás napján előadásokat, fórumokat tartottak hallgatóknak és oktatóknak egyaránt, amelyeken többek között a világcég vállalati kultúrájáról, dolgozókkal kapcsolatban megfogalmazott elveiről és elvárásairól is szó esett. Mindemellett kreatív építő foglalkozások és robotbemutató is kísérte a programot, ahol a hallgatók és aláírók együtt építhették meg a jövő egyetemét – LEGO kockákból.

„A LEGO Csoport mindössze öt helyen gyártja termékeit a világon, ezért aztán minden egyes gyártóbázisunknak igen nagy jelentősége van. A magyarországi üzem kiváló szakembereinek és folyamatos fejlesztési programjainak köszönhetően világszínvonalon képes előállítani a LEGO elemeket és késztermékeket. Ahhoz, hogy ez hosszú távon is így maradjon, elengedhetetlen, hogy a nyíregyházi egyetemisták megfelelő, releváns ismereteket szerezzenek, és egyáltalán, tisztában legyenek azzal, mi várja őket majd a munka világában, milyen készségeket kell fejleszteniük ahhoz, hogy sikeresek lehessenek. Örülünk neki, hogy a Nyíregyházi Egyetem partnerünk ebben a törekvésben és a jövőben még több téma kapcsán, még szorosabban együtt fogunk tudni dolgozni” - mondta el Jesper Hassellund Mikkelsen gyárigazgató, a LEGO Csoport senior alelnöke.

 

A Nyíregyházi Egyetem stratégiai célja, hogy a régió meghatározó felsőoktatási intézményeként erősítse kutatási és szolgáltatási portfólióját, szorosan együttműködjön a kutatás, fejlesztés és innováció területén a megye meghatározó vállalataival. Az egyetem olyan képzéseket indít, melyek hallgatói számára biztos tudást, piacképes diplomát adnak, a végzés után a munkaerő-piac számára is hasznos tudással, innovációs készséggel és gyakorlati tapasztalattal állhatnak munkába. Ennek érdekében a munkaadók tanácsait, elvárásait beépítjük az oktatás-kutatás folyamatába, egyben a hallgatóknak közösen biztosítunk lehetőséget a gyakorlati tapasztalatszerzésre is. A Nyíregyházi Egyetem képzésszervezésében a jövőben egyre komolyabb helyet kívánunk adni a duális képzéseknek is” - fejtette ki Dr. Onder Csaba, a Nyíregyházi Egyetem rektora.

Az együttműködés mellé állt Nyíregyházi Megyei Jogú Város Önkormányzata is. Dr. Kovács Ferenc polgármester az eseményen elmondta, “Nyíregyháza életében jelentős esemény, hogy a LEGO gyár, mint a térség és a város egyik legnagyobb munkaadója és egyben egyik leginnovatívabb jövőorientált vállalata, valamint a Nyíregyházi Egyetem, mint a megye legnagyobb felsőoktatási intézménye kölcsönösen előnyös, formalizált, állandó együttműködési keretrendszert állít fel, amely a megállapodásban meghatározott területeken konkrét közös szakmai munkát is jelent, amiből az itt élők és az Egyetem hallgatói, oktatói egyaránt profitálhatnak a jövőben.”
 

Magyar Tudomány Ünnepe

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Gazdálkodástudományi Intézet 2016. november 08-án rendezte meg az Alkalmazott gazdaságtudomány a gyakorlatban című tudományos tanácskozást.

A tudományos kerekasztal beszélgetés részvevői voltak:

Baracsi Endre, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke
Szuhóczky Gábor, ügyvezető igazgató, Euroadvance Kft.
Békési Gáborné, klasztervezető, K&H Bank
Petromán Zsolt, fiókvezető, Erste Bank Hungary Zrt.
Dr. Nemes Attila, ügyvezető igazgató, Michelin Hungária Kft.
Krivács András, szállodaigazgató, Fenyves Hotel és Konferencia Központ; Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke

A kerekasztal beszélgetés vitaindító kérdése:
Hol vannak a gazdaságtudományi képzés elméleti és gyakorlati részének kapcsolódási pontjai? 

Trendek és kihívások a jövő gazdasági szakembereinek képzésében.

 

Tudomány Napja 2016

Kedves Vendégünk!

 

 

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tisztelettel meghívjuk Önt a Gazdálkodástudományi Intézet szervezésében megrendezendő Alkalmazott gazdaságtudomány a gyakorlatban című tudományos tanácskozásra.

A tanácskozás helye és ideje:

 

MNB kiválósági ösztöndíj átadása

Átvették egyetemistáink az MNB kiválósági ösztöndíjat

 

2016. november 4-én 25 felsőoktatási intézmény közel 400 közgazdász hallgatója vehette át a Magyar Nemzeti Bank kiválósági ösztöndíját Budapesten, a Bálna kongresszusi központban. Matolcsy György az MNB elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a hallgatók jókor vannak jó helyen, és a lehető legjobb helyre kerül az ösztöndíj az arra méltóknak. Az elnök hangsúlyozta a jelenlévőknek azt is, hogy a megújuló magyar gazdasághoz friss, korszerű ismeretekkel bíró közgazdászokra van szükség. Ennek egyik háttérintézménye a Magyar Nemzeti Bank, partnerei a vele szorosan együttműködős hazai felsőoktatási intézmények. Intézményünkből Cseszlai Róbert Gergő és Tócsik Tímea Gazdálkodási és menedzsment szakos III. évfolyamos hallgatók kaptak elismerést. A kiválósági ösztöndíj havi 30 000 Ft juttatást jelent számukra.

Hallgatókat elkísérte a rokonok mellett Kósáné dr. Bilanics Ágnes a Gazdálkodástudományi Intézet megbízott vezetője, és Vargáné dr. Bosnyák Ildikó a Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak felelőse is.

Jövőre tovább folytatódik a program. Reméljük, mind többen pályáznak és nyernek intézményünkből. Gratulálunk a friss ösztöndíjasoknak!